2023. július 7.

Könyves beszámoló #2 2023. Június

 Könyves beszámoló #2
2023. Június

 

A kép saját készítés és szerkesztés

Kedves Olvasó!

A blogom második könyves beszámolójával érkezem ezúttal. Kevesebb könyv fért bele ebbe a hónapba, amit nagyon sajnálok, viszont akárhogy próbálkoztam, nem volt időm több olvasásra. A munka és egyéb teendőim mellett a június a Libri által szervezett 20 perc könyvklubról szólt, amelyet nagyon élveztem, ám jelentősen elvette az időmet az itthoni és könyvtári könyveim olvasásától. Ha már a könyvtárat emlegettem, most érkezett el annak az ideje, hogy ismételten felfedezzem azt az élményt, amelyet csak a könyvtárban tapasztalhatok meg. Amikor beléptem, hatalmas nyugalom járt át, és úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna. Azonnal találtam is magamnak egy be nem tervezett olvasnivalót, és egyszerűen nem tudtam ott hagyni. El akartam természetesen olvasni egyszer, de nem most, mégis elhoztam. 

Mikor gimnáziumba jártam, sokkal több időt töltöttem a könyvtárban, mint az elmúlt pár évben. Az olvasójegyem is 2018-ban járt le, tehát az már nem mostanában volt. 😊 Az első adag könyvet vissza is vittem még júniusban, és az egyikben elrejtettem egy rövidke üzenetet. Remélem, hogy a következő kölcsönző örülni fog ennek a kis cetlinek. 😊📨

A kép saját készítés

Ezentúl minden alkalommal legalább az egyik könyvben elrejtek ehhez hasonló kedves üzeneteket, úgy döntöttem. 😊


Könyv vásárlás:

Kezdem először a hónapban beszerzett könyvekkel. Ezek mennyisége ezúttal több, mint májusban, de még most sem tudom azt mondani, hogy nagyon elszaladt velem a ló. 😊


A kép saját készítés

A könyvtári látogatásom első időpontja akkor volt, amikor éppen kiárusítást tartottak a helyszínen. Ennek a kiárusításnak a célja az volt, hogy a gyermekkönyvtári részlegbe egy újabb szőnyeget vásároljanak, és mindössze 200 Ft-ért voltak megvásárolhatóak a könyvek. Csemegéztem is közülük, bár igazi kincsre sajnos nem sikerült akadnom, mégis találtam olyan könyveket, amelyek tetszettek nekem. A horoszkópról szóló könyv természetesen az enyémet taglalja, így nem tudtam ott hagyni ennyi pénzért. Leslie L. Lawrence könyvét azért is hoztam haza magammal, mert még sosem olvastam az írótól. Kurt Rückmann Gyilkosság a keresztúton című regényének a fülszövege ragadta meg a kíváncsiságomat, de kissé szkeptikus is vagyok azzal kapcsolatban, hogy valóban tetszeni fog-e. Mindenesetre elhoztam, mivel egyrészt szerettem volna hozzájárulni a szőnyeg árához, illetve szinte ajándék volt az összes könyv. 😊


A kép saját készítés

Az egyik kedvenc írónőm Magyarországon legújabban megjelent könyve pedig azonnal a kosaramban landolt, amint elő lehetett rendelni. Elit team sorszám: 0026 💓 Nagyon szeretem a regényeit, történeteit. A Velünk véget ér sorozatának első része mély nyomot hagyott bennem, hiszen nagyon komoly témát boncolgat, egy, a mai világban valóságos problémáról szól. Nagyon várom, hogyan alakul Lily és Atlas élete, és júliusban végre megismerhetem. Kifejezetten nyugalmas hétköznapokra tartogattam a könyvet, és a nyaralásom alatt el is fogom kezdeni. Amit még szeretnék megemlíteni, hogy kellemes meglepetés volt számomra, amikor a könyv mellé egy kis füzetkét is kaptam, amelyen könyvek ismertetői szerepelnek. Nagyon régen láttam már ilyet. Még mindig meg vannak azok is, amelyeket évekkel ezelőtt kaptam. 😊


A kép saját készítés

Utolsó könyv, amely ebben a hónapban a polcomra került. Születésnapi ajándék volt. A könyvutalványaim még mindig a polcomon hevernek, egyszerűen nehezen tudok dönteni, hogy milyen könyveket vásároljak belőlük. Kíváncsi leszek a Miss Marple sztorikra. Vajon mit hoznak ki a kortárs szerzők az utánozhatatlan Agatha Christie karakteréből, és tudják-e tartani azt az izgalmas történetvezetést, amelyet a krimi koronázatlan királynője megmutatott nekünk?


Olvasmányok:


A kép saját készítés

Másik kedvenc írónőm legújabb megjelent regényével kezdtem a hónapot. Kellemes nyári hangulatot árasztott, és teljesen ki tudtam kapcsolni az agyamat olvasás közben. Ami váratlanul ért, hogy nem hozta az írónő azt a szokásos pörgős, humorral teli stílusát. Már az elején azt gondoltam az állatkerti helyszín miatt, hogy ismételten fülig fog érni a szám az olvasás alatt végig, azonban ez elmaradt. Valószínűleg így tervezte az írónő, hiszen főszereplőnk meglehetősen introvertált személyiség. Teljesen bele tudtam képzelni magam a helyébe. A megfelelő emberekkel hamar megtalálta a közös hangot, és tudott beszélgetni, azonban voltak olyan karakterek is a könyvben, akiket kevésbé tudott kiismerni, így nem nyitott feléjük bátran. Maga a történet és a fogalmazásmód, az egész regénynek a hangulata tetszett, és talán csak azért vártam izgalmasabb fejleményeket, mert ez volt a megszokott. 😊


Képek forrása

Továbbra is folytattam az életemet a Maddox-fiúkkal. 😊 Most csak két fivér fért bele a hónapba. Tetszett Thomas és Taylor története is, és egyikőjük életére sem tudom azt mondani, hogy unalmas lenne. Ami már a korábbi regényeknél is feltűnt, hogy az írónő ügyesen kapcsolja össze a fiúk életét. Nem csak amiatt, mert testvérek, hanem mindig megjelennek a másik életében, majd ezeknek a találkozásoknak jelentős szerepe is lesz a későbbiekben. Visszanyerte a bizalmamat az írónő a Véletlen sorozata után.


Kép forrása

Ugyan még nem fejeztem be, mégis a júniusi olvasmányok közé sorolom a Trónok harca első részét is, a hosszúsága miatt legfőképpen. Júniusban 276 oldalt olvastam el belőle, és amit leszűrtem már ennyiből is, hogy a könyvet konkrétan fokozatosan kell olvasnom. Ahogy számítottam rá, rengeteg az információ, és több szálon is fut, tehát kell egy kis idő, míg fel tudom dolgozni a történteket. Ami meglepett, hogy a könyvsorozathoz hűek maradtak a televíziós sorozatban. Ahogy már megszoktam a ferdítéseket, esetleg színesítéseket, úgy itt is ezt vártam. Kellemes meglepetés volt, de gyanítom a közösségi médiából, hogy egyre kevésbé követik majd a könyveket. Mindenesetre nagyon szeretem a könyvet és örülök neki, hogy visszacsöppentem egy kicsit a Trónok harca világába. Igyekszem nem gyorsan haladni a könyvvel, mert attól tartok, már nem fogok emlékezni az elejére, mire a végére érek. 😊 Ha olvastad a könyvet, akkor írd meg a véleményedet róla a hozzászólásban. 😊

 

Június hónap számokban: 4 könyv / 1614 oldal


Bízom benne, hogy sikerül ezeket a számokat a következő hónapokban növelnem. Neked, kedves olvasó, mennyi könyvet sikerült elolvasnod júniusban? 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése