2023. augusztus 16.

Könyves beszámoló #3 2023. Július

 Könyves beszámoló #3
2023. Július

 


Kedves Olvasó!

Ismét eltelt egy hónap, és már a harmadik könyves beszámolót készítettem el. Hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. Viszonylag későn osztom meg ezt a bejegyzést, amelynek oka az, hogy cseppet a feje tetejére állt az életem, és kevesebb időm maradt a bloggal foglalkozni, de igyekszem nem hanyagolni annyira. Nekem is egy kikapcsolódás, és az elmúlt két hét után főleg azt érzem, hogy szükségem van rá.

A július hónapom kicsit több könyvvel telt, mint amire számítottam. A nyaralásunk feltöltött energiával, ami az olvasott oldalakon is meglátszott. 😊


Könyv vásárlás:

Nagyon sokáig halogattam a könyvutalványaim beváltását, ám ebben a hónapban nem tudtam elmenni szótlanul a Libri mellett. Nem gyakran járok a könyvesbolt közelében, tehát arra gondoltam, most már ideje betérni. Szerencsém is volt, hiszen 2+1 akció volt éppen a könyvesboltban. Igaz, hogy a könyvutalványaim keretét bőven túlléptem, de így is csak nagyjából egy könyv árát kellett kifizetnem az ötből.

A kép forrása

A Caraval trilógiát nagyon szerettem, éppen ezért bátran vásároltam meg Stephanie Garber következő regényét, amelynek címe: Volt egyszer egy összetört szív. Felkeltette az érdeklődésemet a Szívek Hercege, és nem volt kérdés, hogy elfogom olvasni. Biztos vagyok abban, ez is ugyanúgy tetszeni fog, ahogy a Caraval is.

Ahogy azt már írtam a 20 perc könyvklub összefoglalójában, Tom Felton könyve feltétlenül az olvasnivalók listájára került, így be is szereztem.

A Slammed sorozat első része még hiányzott a polcomról, és a többi rész közül is. Sajnos a kiadás nem egyforma, mert a második és harmadik rész a régebbi borítóval van, de nem bánom. A lényeg, hogy már teljes a gyűjtemény. 😊

Az Agatha Christie könyveket nem is magyarázom, hiszen nagyon szeretem a történeteit. Még keveset olvastam el közülük, de bátran vásároltam meg ezt a két könyvet, mert nem fogok csalódni egyikben sem. 😊

 

Olvasmányok:



Előző hónapról áthúzódott a Trónok Harca első könyve. Nem végeztem vele olyan hamar, mint gondoltam, de rájöttem, hogy nem is lehet vele sietni. Nagyon tetszett, hogy a sorozatban ragaszkodtak a könyvekhez. Talán egyetlen hátránya volt, mégpedig nem tudtam teljesen szabadjára engedni a fantáziámat a cselekmények közben, mert a megfilmesített változat volt csak a szemem előtt. Ez teljes mértékben az én hibám. Az nem valószínű, hogy többször, vagy akár csak még egyszer elolvasom a könyvet. Esetleg akkor, ha nagyon rá fogok érni, és nem dolgozok, de olyan nem sokszor lesz szerintem. 😊



Régebben láttam már a filmet, és akkor döntöttem el, hogy szeretném a könyvet is elolvasni. Meghatódtam rajta, viszont bevallom őszintén, azt hittem, hogy jobban meg fog siratni. A végén nem tudtam visszatartani a könnyeimet ugyan, de még mindig nem volt olyan reakcióm, ami egy másik könyv végén. Ha kíváncsi vagy, melyik könyv lehet, akkor ide kattintva megtalálhatod, és az értékelésemet is elolvashatod. A Mielőtt megismertelek-re visszatérve, nem tudok állást foglalni. Pontosan abban a helyzetben érzem magam, amiben Louisa. Nem tudom megállapítani, mi lett volna a helyes döntés Will esetében. Viszont Lou élete sem volt fenékig tejfel. A húgát kifejezetten utáltam, talán csak akkor tett jó benyomást, amikor próbált segíteni a nővérének, de akkor is szinte csak önző okokból. Lou pedig elviselte, hogy neki mindig háttérbe kell szorulnia miatta. Megbotránkoztatott, felemelt, elbűvölt, összetört ez a történet. A folytatást viszont nem fogom kihagyni, de egy kis szünetre szükségem van. Könyvtári könyv, és az elmúlt hónap szokását követve, elrejtettem egy kis üzenetet a könyvben. 😊 Könyvjelzőnek is bátran használhatja majd a következő olvasó.




A Maddox testvérek ismét jelen voltak ebben a hónapban. Ellie és Tyler története tetszik eddig a legkevésbé. Ami megmaradt bennem, és egyszerűen nem tudok szemet hunyni felette, hogy Ellison beismerte, bevallotta, hogy ő alkoholista. Egyszerűen nem értem. Most lehet, hogy légből kapott leszek, de most komolyan, az igazi alkoholisták mióta ismerik be maguktól, hogy azok??? Vagy csak én vagyok ilyen maradi, nem tudom. Alapból nehéz volt megbarátkoznom a személyiségével, és nehezen is haladtam a könyvvel miatta.


Kép forrása

Ahogy azt elterveztem, a balatoni nyaralásunk során elkezdtem Colleen Hoover: Velünk kezdődik című könyvét, amit már nagyon vártam. Bevallom, arra számítottam, hogy sokkal jobban kibontakozik Lily és Atlas jövője, de azt elismerem, hogy kellett az az időszak, amikor lezárja Lily a Ryle-val való kapcsolatát. Hála Istennek Ryle képes volt felnőttként viselkedni, ami valószínűleg a munkájából adódik, ám az biztos, hogy nagyon éles és hirtelen váltás volt tőle. Szinte nem emberi. Egyik pillanatban neki ugrik a másiknak, aztán pedig higgadtan beszélget. Lily megmutatta, hogy mennyire szerető édesanya és a lehető legnagyobb odafigyeléssel van a kislánya felé. Emellett rossz volt olvasni azokat az ösztönös reakciókat tőle, amik a férjével való együttélés során beleivódtak a viselkedésébe. Ez meglehetősen valósághű a könyvben. A múltban történteket, az ezekkel járó fájdalmat nem lehet csak úgy elengedni, vagy bezárni egy fiókba. Hosszú gyógyulás lesz ez Lily életében, és a szerető, precíz, gondoskodó Atlas segít is neki ebben. Pedig neki is bőven akadnak problémák az életében, amelyeket nyugalommal kezel és mindenkinek a legjobbat akarja. Még annak a nőnek is, aki sosem gondoskodott róla.


Kép forrása

Még ebben a hónapban elolvastam Tom Felton Túl a varázslaton című könyvét. Annyira jól esett az ő szemén belelátni a színészet, és a Harry Potter világába. A nagyapájával való kapcsolata szinte megmelengette a szívemet, rengeteget segített az unokájának abban, hogy a legjobb szerepet hozza ki magából. Hiszen egy gyermek, aki még alighogy elhagyta a 10 éves kort, ilyen látszólag komoly feladatot vállal magára, az nagy dolog. Játékként fogta fel, ami annyira nem is lenne nagy baj szerintem, de mégis hallgatnia kell a producerekre, és hagynia kell, hogy a felnőttek irányítsák. Ugyanakkor, ahogy Tom Felton is leírta, a felnőtteknek is meg kellett tanulnia kezelni a gyerekeket. Sosem gondoltam például, amit az első nagyteremben játszódó jelenetről leírt a szerző, de belegondolva, teljesen logikus. Egy gyermek egyébként is a legőszintébb reakciót tudja produkálni, főleg akkor, ha meglepődik. Jót nevettem azon, amit Emma Watson jobb horgáról írt, ugyanakkor nagyon elszomorított, hogy a gyerekek nem tudtak különbséget tenni a színész és a karakter között. Érdemes elolvasni, és nekem nagyon tetszett.



Kép forrása

Utolsó sorban, elkezdtem a Trónok Harca második könyvét, viszont nem sokáig jutottam el benne. Még mindig az a véleményem, hogy bizony át kell rágni, mert rengeteg szemszögből, rengeteg helyszínről kapom az információkat. Jelenleg úgy érzem, egy kicsit szüneteltetni is fogom, és a harmadik könyvet nem kezdem el a második után.

 

A hónap számokban: 2340 oldal / 5 könyv

2023. július 12.

2023. Félévi összegzés

A kép saját szerkesztés

Kedves Olvasó!

Következő bejegyzésem a 2023-as év első félévének összegzéséről fog szólni. Az ötletet Lobo weboldalán láttam. Az eredeti bejegyzést ide kattintva megtekintheted. 😊

Nagyszerű ötlet és egy átfogó képet ad ennek a listának a kitöltése, és én örömmel írtam meg hozzá a bejegyzést.

Számokban kimutatva így néz ki az első félévem: 24 könyv / 8734 oldal

Magamhoz képest nem tartom rossz aránynak, illetve az év második felében még bőven túlteljesíthetem. Nincs kitűzött célom, viszont olyan jó érzés látni mindig év végén egy olyan mennyiséget, amellyel elégedettnek érzem magam. Ha az 50 elolvasott könyv sikerülne idén, akkor boldogan fogadnám a 2024-es évet. 💓

Jó olvasást kívánok! 😊

2023. július 11.

20 perc könyvklub 29-30. nap + Összefoglaló

Kedves Olvasó! 😊

A végére érkeztem a könyvklub programjának, és készítettem egy rövid összefoglalót. Ha a korábbi bejegyzéseket nem láttad, akkor ide kattintva megtalálhatod.

Jó böngészést és olvasást kívánok! 😊

2023. július 7.

Könyves beszámoló #2 2023. Június

 Könyves beszámoló #2
2023. Június

 

A kép saját készítés és szerkesztés

Kedves Olvasó!

A blogom második könyves beszámolójával érkezem ezúttal. Kevesebb könyv fért bele ebbe a hónapba, amit nagyon sajnálok, viszont akárhogy próbálkoztam, nem volt időm több olvasásra. A munka és egyéb teendőim mellett a június a Libri által szervezett 20 perc könyvklubról szólt, amelyet nagyon élveztem, ám jelentősen elvette az időmet az itthoni és könyvtári könyveim olvasásától. Ha már a könyvtárat emlegettem, most érkezett el annak az ideje, hogy ismételten felfedezzem azt az élményt, amelyet csak a könyvtárban tapasztalhatok meg. Amikor beléptem, hatalmas nyugalom járt át, és úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna. Azonnal találtam is magamnak egy be nem tervezett olvasnivalót, és egyszerűen nem tudtam ott hagyni. El akartam természetesen olvasni egyszer, de nem most, mégis elhoztam. 

2023. július 5.

20 perc könyvklub 22-28. nap

Kedves Olvasó!

Az utolsó előtti hétről hoztam egy rövid beszámolót, tehát hamarosan véget ér a 20 perc könyvklub. Minden nap igyekszem olvasni, ám furcsa lesz a könyvklub nélkül, hiszen mindig kíváncsian vártam, vajon mi lesz a következő téma, amivel foglalkozhatok. Többször fordult elő eddig is, hogy nem tudtam bőven hozzászólni a témához, viszont ennek ellenére örültem a beleolvasóknak. Fogadd sok szeretettel tőlem erről a hétről is a véleményezésemet. Ha van kedved, írd meg kommentben, te mennyire tartottál ki a könyvklubban, és mely olvasmányok nyerték el a tetszésedet. :)

2023. július 3.

20 perc könyvklub - 15-21. nap

Kedves Olvasó!

Elérkeztem egy következő héthez, amelyben a témák meglehetősen vegyesek. Nagyon sok olyan akadt köztük, amelyekhez kevésbé tudtam, kevésbé akartam hozzászólni, viszont buzgón írtam meg ismételten ezt a bejegyzést. Remélem, hogy azóta Te is kedvet kaptál a könyvklubhoz, és szorgalmasan pipálgattad ki a napokat szépen sorban. 😊

2023. június 22.

20 perc könyvklub - 8-14. nap

Kedves Olvasó!

Újabb hét összefoglalóját hoztam ebben a bejegyzésben a 20 perc könyvklubról. Ezúttal is rengeteg témát érintett a Libri, többek között a gyermekvállalás felelősségét, a környezetvédelmet, a hűtlenséget. Kifejtettem a véleményemet arról, hogy miért nem a könyvek felkapottsága alapján döntöm el a következő olvasnivalókat, és mennyiben befolyásol engem a többi olvasó véleménye. Továbbra is nagyon szórakoztatónak tartom ezt a programot, és kissé kitisztul a fejem, amikor egy olyan témával kezdek el foglalkozni akár csak néhány percig is, amire egyébként nem gyakran gondolok. A hétköznapi problémák elillannak egy kis időre, így teret hagyok a lelkemnek a gyógyulásra. Ennek a bejegyzésnek a megírása pedig egy plusz segítség számomra. Bátran javaslom mindenkinek, hogy ugyanígy fejtse ki a véleményét, vesse papírra vagy word dokumentum formájába.

A 20 perc könyvklubról bővebben az alábbi linken találsz információt: 20 perc könyvklub

2023. június 15.

20 perc könyvklub - 1-7. nap

Kedves Olvasó!

A Libri könyvkiadó elindította legújabb programját, amely a 20 perc könyvklub nevet viseli. Ennek keretein belül 30 napon keresztül ajánlanak 20 perces olvasnivalókat, amelyek egyenként egy bizonyos téma köré épülnek fel. Csupán egy regisztrációra van szükség a Libri weboldalán, és lehet is csatlakozni a könyvklubhoz. Minden napra van egy cikk, illetve olvasnivaló, amelyet be lehet jelölni elolvasottnak. Már elkezdődött a program, amikor én felfedeztem, és gondoltam, kipróbálom. Rövid ideig kikapcsolódást is jelent számomra, illetve a buszon utazva pont kitölti az időmet egy-egy napi olvasnivaló. 😊Ami még jobb, így van esélyem a heti nyeremények egyikét vagy a főnyereményt megszerezni.

Bővebb részleteket az alábbi linken találsz: 20 perc könyvklub

2023. június 3.

Könyves beszámoló #1 2023. Május

 Könyves beszámoló #1
2023. Május


A kép saját készítés és szerkesztés

Kedves Olvasó!

Úgy döntöttem, hogy a blogomon nyitok egy újabb oldalt, amelynek az elnevezése „Könyves beszámoló”. 📚 Ezen az oldalon azokat a bejegyzéseimet olvashatjátok, amelyekben részletezem az olvasmányaimat és a könyves beszerzéseimet. A moly.hu weboldalon már évek óta regisztrált vagyok, ám sosem készítettem oda sem rövid összefoglalókat, ezért gondoltam, hogy a blogomon helyet kaphatna. Jellemző rám, hogy többnyire elhúzom ezeket a beszámolókat, elkanyarodok más irányba, így bőven van itt helye ezeknek az összefoglalóknak. Ami még szerepet játszik a „Könyves beszámoló” oldalának megnyitásában, az az, hogy mostanában kevesebb időm van az írással és írástechnika tanulásával, gyakorlásával foglalkozni, tehát ezzel próbálom valamennyire pótolni a hiányát. Emellett pedig neked, olvasónak is szeretnék motivációt nyújtani az aktuális könyvek elolvasásában. Számomra is egy élmény megírni ezeket a bejegyzéseket, illetve visszaolvasni is remek lesz a későbbiekben.

 

2023. május 9.

Egy csipetnyi Erdély Magyarországon

 Egy csipetnyi Erdély Magyarországon
Szilvásvárad – Szalajka-völgy

 

Szilvásvárad felé tartva gyönyörű a látvány

Néhány pillanatra a csodálatos Erdély szerpentines útjain éreztem magam, ahogy körbetekintettem az előttem elterülő tájon. A frissen zöldellő fű a hullámos dombvonulaton és a rengeteg, egymás hegyén-hátán sorakozó, gyönyörű fák látványa miatt elkalandoztam a messzi vidékre. Nagyon meglepődtem, amikor Szilvásvárad felé tartva, a falvak után egyszer csak előbukkant ez a mesevilág. Csak a juhok és pásztorok, illetve a mélységek hiányoztak, aztán már csak annyit kérdeztem volna, hogy mégis mekkorát ugrottunk a földgömbön? Az úti célunk a szilvásváradi Szalajka-völgy volt, így aki szeretné megtekinteni ezt a lenyűgöző tájat, akkor Kazincbarcika felől érdemes megközelíteni. Nincs kizárva, hogy más irányból is ehhez hasonló vagy még szebb területeket lehet látni, hiszen a völgy a Bükki Nemzeti Park része.

2023. április 29.

Margaréta - Novella

A kép saját szerkesztés


Kedves Olvasó!

Egy új novellát hoztam ebben a bejegyzésben, amelyben a dialógus kapott nagyobb hangsúlyt. A párbeszéd mögöttes jelentését gyakoroltam. Kisebb-nagyobb sikerrel használom ezt a fajta írástechnikát, és azzal egyszerűsítettem a dolgomat, hogy egy hétköznapi problémát vázoltam fel, amely bárki életében előfordulhat. Magára a konfliktusra gondolok, nem feltétlenül az eseményekre.

Előszeretettel fogadok építő jellegű kritikákat. Nagy örömmel olvasnám kezdő, és haladó írók meglátásait, gondolatait. Nyitott vagyok arra is, hogy mindezeket egy közösségi felületen vagy e-mailben beszéljük meg. Talán egymást is tudnánk segíteni ezzel. :) 

Jó olvasást kívánok! :) 

2023. március 15.

Egy történet részlet, amely reményt adott

A kép saját szerkesztés


Kedves Olvasó!

Évekkel ezelőtt találtam rá az Aranymosás Íróiskolára, ahol különböző kurzusok keretein belül profi íróktól tanulhattak a kezdő írók. Nagyon sokáig szemeztem a kurzusokkal, sajnos mindig halogattam a jelentkezést, más került előtérbe az életemben. Aztán ezen az éven elhatároztam magam, és elküldtem egy történetem elejét, és az esélytelenek nyugalmával vártam a visszajelzést. Ekkor jött a meglepetés! Felvételt nyertem az egyik kurzusra. Hatalmas volt az örömöm, és el sem hittem, hogy végre valóra válik az álmom. Azzal foglalkozhatok, amely titkos szenvedélyemmé vált az olvasással egy időben már nagyon régóta. Aztán jött a hidegzuhany. Az Aranymosás Irodalmi Válogatót felfüggesztették, valamint a kurzusokat sem tartják már meg. Viszont hatalmas energiával ruházott fel engem már az is, hogy felvételt nyertem egy kurzusra, így ez a részlet - a maga hibáival - a szívemhez nőtt nagyon. Ekkor döntöttem úgy, hogy ezen az internetes felületen meg szeretném osztani az írásaimat.

Ebben a bejegyzésben pedig annak a történetemnek az elejét osztom meg, amelyet a kurzusra jelentkezéskor elküldtem. Maga a történet nincs befejezve, teljesen az elején járok. Gyűjtöm az ötleteket, tapasztalatokat, bővítem az eszköztáramat, hogy a későbbiekben tudjam folytatni ezt a történetet, és a maximumot nyújtsam.

A történetről röviden: urban fantasy a zsáner besorolása. Legelőször amerikai vagy angol környezetben képzeltem el, aztán "honosítottam", így sokkal közelebb érzem magamhoz, és könnyebb megalkotnom a szereplőket, a helyszíneket. Egy tinédzser lányról szól, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik, és egyetlen célja van jelenleg az életében - hogy visszakapja azt, akit a legjobban szeret a világon. A történet azonnal egy bonyodalommal kezdődik, amely a későbbiekben kibontakozik. Rengeteg akadályt kell legyőznie, és rejtélyt megoldania, azonban így sem biztos, hogy sikerül elérnie a célját.

Kíváncsi vagyok a véleményedre a részletről, ha tudsz időt szakítani egy kommentre, azt nagyon megköszönöm! 

Jó olvasást kívánok! :)

2023. március 5.

A sötétség elixírje

A kép saját szerkesztés

Kedves Olvasó!

A következő novellám teljesen eltér az elsőtől, hiszen a fantasy irányába kanyarodtam el. Ebben a zsánerben nagyon otthon érzem magam. Nem tökéletes a leírásom, viszont ennek a novellának a megírásával is gyakoroltam, próbáltam fejleszteni az eszköztáramat. Ez a legelső közeli E/3 nézőpontkarakterű novellám, és látom, hogy nagyon sokat kell még ebben a nézőpontban megírnom, hogy jobb legyen. Ennek ellenére remélem, hogy tetszeni fog, és örömmel fogadok építő jellegű kritikákat. :)

Jó olvasást kívánok!

2023. február 26.

A harag rossz tanácsadó

A kép saját szerkesztés

Kedves Olvasó!

Egy novellát osztanék meg ebben a bejegyzésben. Előszeretettel és odafigyeléssel alkottam meg, és remélem, hogy elnyeri tetszésedet. Szívesen fogadok tanácsokat, észrevételeket. Nagyon megköszönöm, ha hozzászólásban megteszed.

Jó olvasást kívánok!

2023. február 25.

Bemutatkozás

 

A kép saját készítés, szerkesztés

Kedves Látogató!

Üdvözöllek a blogomon. Itt a megírt novelláimat és egyéb írásaimat szeretném megmutatni az olvasóknak. Nagyon sokáig gondolkodtam a blog elindításán, és arra a döntésre jutottam, hogy itt kipróbálhatom a tudásomat. Az irományaim egyáltalán nem tökéletesek, hiszen egy nagyon kezdő írópalánta vagyok, aki éppen elindult azon a bizonyos kikövezett úton. Bizonytalan léptekkel haladok, mégis annál nagyobb szeretettel osztom meg a világgal azt, amit tudok. Szeretném, ha ezen a platformon kiteljesedhetnék, és elfogadom az építő jellegű kritikákat a fejlődés érdekében. Nagyon megköszönöm, ha elolvasod a novelláimat, és ötleteimet, annak pedig még jobban örülök, ha megosztod velem az észrevételeidet, valamint mennyire tetszett neked egy-egy bejegyzésem.

Szép napot kívánok! 😊